Civil Nap
Kékesi Bernadett 2007.02.07. 09:45
2007.02.03. nőtincsi Művelődési Ház
CIVIL NAP NŐTINCSEN
Az 1994-ben megalakult Civil Parlament Magyarországon 1997-ben február 1-jét jelölte meg a Civilek Napjának, melyet 1998-ban tartottak meg először. Ez a nap kívánja felhívni a figyelmet arra, hogy ha nem működnek kellő számban civil szerveztek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárul.
Ebből az alkalomból a Lókos-menti Hagyományőrző és Értékteremtő Közhasznú Egyesület 2007. február 3-án de. 10 órai kezdettel a nőtincsi Művelődési Házba találkozóra invitálta meg a térségben működő civil szervezetek vezetőit. A rendezvény célja egymás munkájának megismerése, tapasztalatcsere, a jövőbeni kölcsönös együttműködés kialakítása közös projektekben és programokban.
A programon a Nőtincsen működő két egyesületen kívül Nógrád, Diósjenő, Rétság, Legénd, Nézsa és Romhány civil szervezetei vettek részt. Abban valamennyien egyet értettek, hogy szükség van együttműködésre és összefogásra, nem csak a pályázatokon való sikeres szereplés érdekében, de a közös programok megvalósítása miatt is.
A bemutatkozásokat követően szinte alig akadt olyan szervezet, amely ne számolt volna be a bejegyzéssel kapcsolatos kezdeti problémákról, ami nagyban nehezíti a korrekt működést, nem beszélve arról, hogy sok esetben emiatt maradnak le a civilek azokról a pályázatokról, amelyek elősegíthetnék lakóhelyük, környékük fejlődését.
Ezek a bosszantó tényezők sem tudják azonban eltántorítani vagy kedvét szegni azoknak az elhivatott és elszánt embereknek, akik csekély szabadidejük ellenére önként és ellenszolgáltatás nélkül vállalják, hogy saját és mások életét gazdagabbá és színesebbé tegyék.
A szombatihoz hasonló összejövetelből hagyományt kívánnak teremteni, s ehhez várják a térség egyéb civil szervezeteinek csatlakozását is.
Kékesi Bernadett
|