Lókos-menti Közhasznú Egyesület
EGYESÜLETÜNKRŐL
 
KAPCSOLAT
 
Látogatók
Indulás: 2007-02-03
 
A pontos idő
 
MyStat
 
Évfordulók, emléknapok
 
KÉPGALÉRIA
 
HÍREINK
 
Áprilisi népszokások

Április 12.
Gyula napja, az esztendő századik napja, ezért száznapnak is nevezik. A délvidéken féregűző nap, a nagytakarítás, mosás, tisztálkodás napja. Ilyenkor a teheneket, lovakat is leöntötték, lemosták vízzel.

Április 24.
Szent György napja, a sárkányölőjé, aki a lovagok, katonák, fegyverkovácsok, vándorlegények védőszentje volt. A legenda szerint megölte a sárkányt és kiszabadította fogságából a királylányt.
Az ókori Rómában ezen a napon ünnepelték a Paliliát, amely pásztorünnep volt. Magyarországon az állatok tavaszi legelőre hajtásának napja, ekkor álltak újra munkába a juhászok, kanászok. Számos hiedelem élt, melyekkel ezen a napon az állatok termékenységére, egészségére igyekeztek jótékonyan hatni. A döntően állattartásból élő népek életében kiemelt jelentőséget tulajdonítottak ennek a napnak, hiszen az állatok megóvása a betegségektől, a járványoktól, a rontó szellemektől rendkívül fontos volt az egyén és a közösség boldogulása szempontjából. Sok helyütt varázserejű füvek (gyógynövények) tűzre vetésével, füstölésel igyekeztek megóvni az állatokat a rontástól.
Az ország számos településén Szent Györgykor is gyújtottak tüzeket, amelyeket a legények körbetáncoltak, átugrottak.

Április 25.
Márk napja
, búzaszentelő nap. Márk evangelista ünnepe. Általában az ünnepet követő vasárnap mise után a hívek a templom körüli zászlós körmenetben vonultak fel, majd a mezőn a pap megszentelte a búzát. A megszentelt búzaszálat az imakönyvbe tették és rontásűzőnek hitték.

Raffaello: Szent György legyőzi a sárkányt
 
Idézet
"A barátság igazi dicsősége nem az egymás felé kinyújtott kéz, nem a kedves mosoly, nem is a társaság öröme, hanem a lelki-szellemi megvilágosodás, amelyben részed lehet, amikor rádöbbensz, hogy egy embertársad hisz és bízik benned!" Ralph Waldo Emerson
 
MUNKACSOPORTOK
 
KÖZELGŐ PROGRAMOK
 
NE FELEJTSÜK EL!
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
HAllgassunk egy kis zenét
 
Linkek
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU